fbpx

A fények éjszakája – A’la Nava Garden – Élménybeszámoló

A nappalok pörgése után mindig fontosak számomra az éjszakák. Fontosak és hasznosak, mert ilyenkor töltődök leginkább. Akár egy pihentető alvásról van szó, akár egy átvirrasztott éjszakáról, szinte mindig frissen és üdén ébredek. Elképzelni sem tudom mi lenne, ha ez nem így lenne. Hallgatom az ismerősöket, hogy milyen rosszul aludtak és milyen fáradtan ébredtek, és összeteszem a két kezem, hogy nálam ez milyen ritkán fordul elő. Na, persze vannak nehéz és túlzsúfolt időszakok, de egy olyan utazás, melyre most invitállak titeket, mindig helyére teszi bennem a dolgokat. (Szerk.)

Átlagos utazás? Áááá dehogy!

Mostanában sokat utazunk. Sok a munka, sok a feladat, sok a kilométer, amit meg kell tennünk. Még szerencse, hogy számunkra ez hobbi is egyben. Utunk célja most Balatonakarattya, ahol a Balaton számos arcát megmutatja számunkra. Átlagos napnak indul a szokásos készülődéssel, figyelünk, hogy mindent elpakoljunk, amire szükség lehet. Ragyogó napsütésben huppanunk az autóülésbe és már kapcsoljuk is a klímát, hogy elviselhető legyen a hőség. Az első kilométereken elmélázunk, hogy hova tűnt ez a nyár is, és ez máris kizökkent a szokásos utazós feelingünkből. Ez az utolsó nyári élménybeszámolónk. Legközelebb talán ősz végén fogunk tudni kimozdulni.

Balaton – Mindig szerelem

A Balaton számunkra mindig szerelem. El sem tudnánk képzelni a nyarainkat a Balcsi nélkül, de mi igyekszünk eljutni ide tavasszal, ősszel és télen is. A magyar tenger minden évszakban mesés. A környezetében, pedig annyi látnivaló és program van, hogy évekig ki sem kellene mozdulnunk külföldre élményekért. Hála az égnek Egyedi Szállásból is van e környéken bőven, így sokat jöhetünk ide.

Szerencse vagy tudatosság

Nem tudjuk, hogy mennyire a szerencsén vagy a tudatosságon múlott, hogy a szállásunk a magaspartra esik, de számunkra mindegy is, mert mi csak jól járhatunk. Hogy miért is? Nos, ezt csak az kérdezi meg, aki még nem járt a magasparton. Innen mindig lenyűgöző balatoni panorámánk van. Épp ezért már alig várjuk, hogy a Nava Gardenhez érve megpihentessük a szemünket kedvenc tavunkon.

Nava Garden – körülvesz a luxus

Ez az egész már kívülről is a luxus érzését kelti bennünk. Minőségi, egymással tökéletesen harmonizáló alapanyagok mindenhol. Már ránézni is jó. Elvileg a Balatont megcsodálni jöttünk, de a ház, a kert, a kiegészítők látványa is szívet melengető. A fekete szín és a fa keveredése egyébként is a gyengénk, és itt ezt mindenféle formába öntve megkaptuk. Ráadásul A-frame típusú a ház, amivel legalább 20 éve szemezgetünk. Milyen pompás lenne egy ilyen… mindegy hol, csak legyen. Prémium itt minden, ahogy körülnézünk a Navában. Egyszerűen jó érzés létezni benne. 

Elfelejtett értékek – tudatos jelenlét

Nagy sétát teszünk a környéken. Imádjuk ezt a vidéket. Minden fűszál, minden kavics, minden bokor, fa és a hozzájuk kapcsolódó élővilág mesés világot teremt, amit oly könnyedén tudunk elfelejteni a városi életünk során. Ezernyi csoda vesz minket körül, de a civilizáció szemkötőjével és füldugójával folyamatosan elveszítjük őket és ez sajnálatos. Őseink még ezekből táplálkoztak. Különböző Istenségeket vagy akár a konkrét Mindenhatót látták a természet csodáiban és ezekből mind-mind erőt merítettek. Anélkül tudták hogyan kell megélni a pillanatot, hogy tanulniuk kellett volna róla. Mi különböző módszereket találunk ki, sajátítunk el, lásd Mindfulness, meditációk, légzéstechnikák és még ezeregy technika. Kedvencem a pszichoterratica, ami leegyszerűsítve a természet lelket erősítő energiáival foglalkozik és, olyan helyeket jelöl meg a világon, ahol ezek az erők jobban hatnak. Pedig néha elég csak eljönni egy ilyen helyre, mint a Nava Garden a Balaton partján és máris szívhatjuk magunkba a természet éltető ízeit.
Itt és most végre nyugodt körülmények között várhatjuk a naplementét és adhatjuk magunkat át úgy az éjszakának, hogy nem stresszelünk a holnapon.

Éjjeli galéria – a Nava Gardenben

A legtöbb helyen arról számolhatunk be, hogy milyen rendkívüli élmény a naplemente, milyen romantikus megélni ezeket a pillanatokat együtt a kedvesünkkel, a mennyei nyugalmat, amit a napszakváltás ad számunkra. Itt azonban olyat tapasztalunk, ami ezt mind felülírja. Az a fényjáték, amit a Nava Garden éjjeli látványa nyújt szavakkal nehezen leírható. Az egész olyan, mintha valami mozgó festmény lenne. Minden, ami csak él valamilyen egyedi mégis teljes összhangban lévő színkavalkádot alkot társaival. Ahogy a langyos szellő megérinti őket, úgy táncolnak a fények a növényeken. Zenei aláfestés nélkül is elringat és elandalít a balatoni éj. Ahogy a naplementét követően a piciny kis csillámok felélednek a túlparton is, úgy kezdődik egy újabb muzsika, melyre ismét ütemesen lengedezik és villódzik minden, amiben bármilyen formában energia áramlik. Általában a természet barátainként a mechanikus világ nélküli éjszakát kedveljük a csillagokkal és a ránk mosolygó Holddal, de itt a Nava Gardenben a mesterséges csillanások és villanások élménye is magával ragadó.

Szokatlan álmok

Máskor csak úgy kidőlünk este. Az ágy által keltett vonzás és a földi gravitáció csak úgy beszipkáz a pihe-puha párnák közé… de most nem. Tele vagyunk izgalommal és energiával. Cikáznak a gondolataink, mint odakint a fények. Olyan ötleteink támadnak, amik ismerősek ugyan, de újnak tűnnek. Sokáig, éjszakába nyúlóan beszélgetünk. Ez már annyira hiányzott!!! Sokszor beszélünk: család, munka, gyereknevelés, szülői gondoskodás, “Mi kell a boltból?”… de ez most más. Most olyan mintha visszarepültünk volna a kapcsolatunk elejére, amikor még közösen álmodozhattunk, tervezgethettünk. Az a sok rohanás teljesen elfeledteti velünk, hogy milyen jók vagyunk együtt, milyen nagyszerű páros vagyunk. A hétköznapi lüktető dübörgés most tovaszáll és ismét MI lehetünk. Csak MI, együtt a gondolatainkkal, érzéseinkkel, álmainkkal. Álmainkkal, melyeket most nyitott szemmel és szívvel is látunk magunk előtt, és amiket megvalósíthatunk, ha nem hagyjuk, hogy elszaladjon az idő mellettünk. A Nava Garden visszaadja a hitünket és ezzel a belső megnyugvással térünk nyugovóra.

Minden nő álma

Mikor kinyílik a szemem már érzem a kávé friss illatát. Felülvén a Balatont látom az ágyunkból a panoráma ablakokon át. Na, igen… lehetne így ébredni minden reggel. Csak nézem a tavat és belekortyolok gőzölgő Nespressomba. Az ezerszínű Balaton most épp smaragdzöld. Már alig várom, hogy a közvetlen partján sétálhassunk és megmártózhassunk simogató habjaiban.De ez a mai nap különleges és kivételesen nem a magyar tenger az első.

Ma vendéget várunk… olyan ritka vendéget, aki egészen különleges, hiszen általában mi készülődünk és látjuk vendégül a látogatóinkat. Most azonban az a meglepetés ér minket, hogy a vendégünk fog megvendégelni minket. 🙂 Hogy értsd Te is kedves olvasó: a Nava Garden egyik sajátossága, hogy privát séfet biztosít igény esetén, aki finomabbnál finomabb falatokkal kedveskedik nekünk. Egész nap csak pihenni fogunk, kiélvezzük, hogy van aki gondoskodik rólunk és nekünk nincs más dolgunk csak élvezni a Garden nyugalmát. Édes semmittevés, és közben néhány konyhai csel ellesése egy igazi séftől, majd mosogatás nélkül behabzsolni mindent. Mire is vágyhatna másra egy nő? Szerető férj: pipa; egészséges csodaszép gyermek: pipa; békésen idilli otthon: pipa; kényeztető pihenés saját kuktával napi 3 étkezésre és nulla, de nulla mosogatás, takarítás: pipa. Ennyire nem csináltam jól, hogy ez mind igaz legyen… vagy mégis?! 😀

Írni jó! – ihlető: Nava Garden

Az egyik legkedvesebb tevékenységem az, amikor e sorokat írhatom. Az élménybeszámoló sosem tűnik munkának, pedig igen sok feladat van vele. Általában vázlatpontokat jelölök meg egy-egy utazás során és később lesz belőle valami olvasmányosabb iromány. Most az a kivételes helyzet állt azonban elő, hogy direkt nem terveztünk mára semmilyen programot, nincs extra várlátogatás, környék felfedezése, nincs túra… semmi. Direkt csak a szálláshelyre, a séfes hangulatra, a pihenésre akartunk koncentrálni. Ennek viszont az a hozománya, hogy vannak pillanatok, amikor csak nézek ki a fejemből és azt veszem észre, hogy semmitteszek. Ez rám/ránk nagyon nem jellemző, így egy ideig a napozás, az ejtőzés, a jacuzzizás mellett azt veszem észre, hogy beindul az agyam és már most írni tudnék, annyi érzés van bennem. Így a következő napi tervek mellett már e sorok is megszületnek.

Miközben sül a házi pizza, és előkészülünk az esti grillezésre, folyamatosan azon gondolkozok milyen kellemes ez a baráti légkör, ami itt most körülvesz minket vendéglátóink körében. Először találkozunk, de mégis olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

B, mint Balaton, B, mint borocska

Két estére jöttünk, így az esti vacsi után lehetőségünk van a naplementével ismét randizni egy jót. Ma felkészültebbek vagyunk és a jacuzziban már egy-egy pohár borocskával várjuk a naplementét. Milyen szerencse, hogy érkezik is időben, ahogy kell. 😀 Említettem a felkészültséget. Hamar arra is rájöttünk, hogy miként lehet bekapcsolni a jacuzziban a fényeket. Ez még több hangulattal tölti fel a lelkünket, miközben a pezsgés bizsergetése teszi fizikailag is mámorítóvá az estét. Ha mindez nem lenne elég, akkor jön az extra kényeztetés, melyet a fürdőszobai kozmetikumok tesznek lehetővé. Isteni illatú marokkói bőrradír, arcmaszk és arclemosó készítmény használható leginkább hölgyek részére bekészítve… de elárulok egy titkot. Egyetlen férjuram is kipróbálta a bőrradírt. Most már érti miért igényelném ezt minél többször. De csssssssssitt… ez maradjon köztünk. 😉

Bye bye Nava Garden

Még reggel is érezni a mennyei illatokat, amelyeket az esti cicomázás kölcsönzött számunkra. Keveredve az ébresztő kávé illatával egyszerűen üdítő hatást gyakorol, ami most különösen jól jön, mert olyan mélyen aludtunk, hogy a Marina árok kéri a receptet, hogy ilyen mélységeket tudjon elérni.
Mivel az előző napokon totális ejtőzés, pihenés volt a fő tevékenységünk, így a távozás napjára terveztünk minden kimozdulós programot. Ilyen pl. hogy rendhagyó módon az utolsó napon fedezzük fel Balatonakarattyát. Kedvencünk a Rákóczi park, ahol megtekinthetjük a Rákóczi fát, illetve sajnos annak már csak maradványát, mert 1968-ban kiszáradt. Látványa és monumentális lénye azonban még mindig sokakat vonz ide. Történelméhez ragaszkodó magyarok egyik legkedveltebb látnivalója. A Rákóczi fák sétánya filmbeillő szépségével kézenfogja látogatóit és egy kellemes sétára invitálja. Mivel a Balaton mellett vagyunk most inkább az akarattyai Bercsényi strandra megyünk, minthogy újabb látványosságokat kergetnénk. Hiszen kirándulni ősszel is lehet, míg a Balcsi vize még most pont élvezetes és kellemes. Csobbanás előtt azonban elköszönünk tőletek ezzel a kis nyári írásunkkal. 

Leközelebb új évszakkal, új színekkel és új Egyedi Szállásokkal jövünk.