A Szent György- hegyi örök szerelem története

A Badacsonyhoz közeli Szent György-hegy különlegességeivel nehéz betelni, így voltak ezzel Krisztáék is, akik beleszerettek a vidék szépségébe és hamar el is döntötték, hogy itt valósítják meg férjével közös álmukat és alkotnak valami maradandót…

 

Interjú Ay Krisztinával a Szent György Cottage házigazdájával.

 

  • Mikor és honnan jött az ötlet, hogy megalkossátok ezt a fantasztikus présház butik szállást?

 Az első projektünk a Csónakos ház volt, ott megszereztük a tapasztalatokat, egy fix alap vendégkört, és egy szezon után eldöntöttük, hogy szeretnénk bővülni. A Szent György-hegyen nagyon nehéz megfelelő ingatlant találni, mostanra már szinte lehetetlen. Vagy nagyon nagy szőlő tartozik hozzá, aminek a megmunkálása szakszemélyzetet igényel, vagy csak horror áron lehet hozzájutni. Az akkori polgármester sokat segített tanácsaival, és szinte minden hétvégén jártuk a hegyet, eladó ingatlanok után kutatva. Végül 2018-ban megtaláltuk a házat, kezelhető, 1 000 négyzetméter szőlővel. A ház használatának (présház) és korának megfelelő állapotban volt. A megvásárlás egy hosszabb procedúra ezen a vidéken, először kitűzik 60 napra, majd a vásárlási kérelem felkerül a Földművelésügyi Minisztériumba , ahol további 2-3 hónap az elbírálás. Amikor végre birtokba vehettük, nekiállítunk a felújításnak.

 

  • Miért pont Szent György -hegyre esett a választás?

Mert a Szent György -hegy egy örök szerelem. Aki egyszer járt itt, az tudja, hogy a helynek varázsa van. Érintetlen, természetes, magával ragadó – egy bűbáj a lakóival, pincészetekkel, vendéglátó helyekkel. Ezt talán így leírva nem is lehet vissza adni, hanem látni kell és át kell érezni. A házunkat is ennek a szellemiségében alakítottuk át és rendeztük be.

 

  • Mikor vágtatok bele a felújításba és mennyi időbe telt mire kész lett?

2018-ban kezdtük, és 2019 májusára lettünk kész. A fürdőszoba teljes átalakítása, ahova rendhagyó módon nem zuhanyzót tettünk be, hanem egy kényelmes kádat, ahol a vendégek egy finom pohár borral a nyitott tetőablakon át a szőlőkben gyönyörködhetnek. Az intim hálószoba csodálatos, rusztikus fa bútort kapott, kimagasló minőségű matraccal. Berendeztünk egy olvasósarkot is, ahol ülve, a nyitott hátsó ajtón keresztül a szőlőben sétáló őzeket lehet nézni. A lenti részben rusztikus konyha, étkező, valamint egy borozóvá alakított pince található, ahol egy neves iparművész által készített kovácsoltvas bortrezorban tároljuk a borokat, központi elemként pedig egy több száz éves, Olaszországból hozatott asztal kapott helyet. Az asztal egy Asoloban lévő családi prosecco birtokban volt kóstoló asztal előző életében.

 

   .    

.           

 

  • Mi volt a legnagyobb nehézség a felújítási munkálatok során?

A legnagyobb nehézség a megfelelő szakmunkások megtalálása volt. Budapest mellett lakunk, így a munkálatokat nem tudtuk napi szinten felügyelni, fontos volt, hogy olyan megbízható és minőségi munkát végző segítséget találjunk, akik azt és úgy csinálják, ahogy mi kérjük. Hát ez nagyon nehéz a Balatonnál, főleg a nyugati részén.

  • Milyen tervetek van a jövőre nézve újdonságok terén?

Újdonság, hogy idén megvásároltunk még egy darab földet a közvetlen szomszédságunkban, melyet hozzá kívánunk alakítani a szőlőhöz. Mandulafákkal fogjuk beültetni, és a középtávú tervek között szerepel egy külön pince építése terasszal, valamint egy fa fürdő dézsa telepítése is.

  • Mire vagytok leginkább büszkék a házikóval kapcsolatosan?

Mindenre 🙂